2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
szabo.transindex.ro

DÉLUTÁNI TÖRTÉNETEK

A kettes számú szoba lakója

Szabó Róbert Csaba utolsó frissítés: 10:53 GMT +2, 2006. január 11.

...rúzsozott mellével aratta legnagyobb győzelmeit, mindazonáltal olyan szerényen öltözködött, hogy az már-már kihívónak számított.




Amikor elhatároztuk végre, hogy az egymásból nyíló szobák között lévő ajtókat fölszabadítjuk, félrehúzzuk a szekrényeket, átköltöztetjük a könyvespolcokat, eltoljuk a hatalmas ágyakat, hogy ez a nagy ház úgy tudjon lélegezni, úgy tudjon áthemperegni rajta légvonat és délután hirtelen iramodó szélcsikó, hogy senkinek se fájjon, azt tapasztaltuk, a szobák nem csak széthúzhatókká válnak, mint egy tangóharmonika redői, hanem összecsukhatókká is.

Mindezzel nem azt akarom elmondani, mégis mennyire tágas és beláthatalanul óriás tér nyílott meg a többiek számára, akik egyelőre tudni sem akartak, vagy nem gondoltak komolyabban bele a szobák összecsukhatóságába, hanem magamról szólok, ahogy az összenyíló szobákból előtóduló hangok, szavak és képek a szemem előtt gyanakvó morgásokkal összekeveredtek, és mint megannyi élet futottak egymásba.



Legelőször annak a nőnek a látványa döbbentett meg, aki évekkel ezelőtt lakott a frízes bejárattól számított második szobában, és akiről azt tartották a többiek, hogy rúzsozott mellével aratta legnagyobb győzelmeit, mindazonáltal olyan szerényen öltözködött, hogy az már-már kihívónak számított ebben a nagy házban, ahol délutánonként mindenki azon igyekezett, hogy legszebb ruhájában haladjon el a főbejárattal szembeni erkélyen.

Valóban emlékszem még homályosan erre a nőre, aki a második szobát foglalta el, és időnként beköszönt, ha úgy haladt el mellettem, hogy elkerülhetetlen volt köszöntésem.

Ezért hát azt sem tudnám megmondani, hogy azok a mondatok (ojan bogár vagy, akinek rovarcsapdát kell felállítani egy erdőben, egy tönköt kivájni, a földre rakni, és fölé hálót feszíteni, hogy egyenesen belerepüljön, mit sem sejtve a fogság gyönyöreiről?),

amelyeket a szobák megnyitása után találtam egy cetlire leírva a második és harmadik szoba között a padlón a nagy ágy alatt (vagy ojan, amely egyre csak körbe jár, zümmög, és a végén a kézfejedre száll, és semmit sem mond, csak egyfolytában futkos ideoda, mintha keresne valamit, holott már rég egy megbízható kézfejen futkos ideoda, mintha keresne valamit elszántan?),

néhol kifogásolható helyesírással, nekem szólnak-e vagy valaki másnak, mindenesetre arra a következtetésre jutottam, hogy a nő, aki a harmadik szobában élt, valójában egy hatalmas rovar volt, jól álcázott, de undorító csápokkal (vagy csak eccerűen egy bogár?).

Miközben a többiek örömét figyelem, ahogy pajkos jókedvvel vonulnak végig az egybenyitott szobákon, úgy, hogy semmi nem áll útjukban, érzem, hogy egy nagy és fekete rovar állkapcsai ott rágnak és motoszkálnak valakinek a szívében.

És ahogy esténként a szobák lassan egymásba tolulnak, mintha csak újra helyére kerültek volna szekrények, ágyak, polcok, hallom, mellkasomtól nem nagy távolságra, minden nap egyre közelebb azt a hangot, ami a szívverésre hasonlít leginkább, de az őrléstől sem áll túlságosan messze.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!